Erzsébet
0 °C
7 °C

Irak újjáépítési költsége 75-100 milliárd dollár

MTI
2003.09.22. 10:53
Az iraki kormányzótanács tervezési minisztere, Mahdi al-Hafez szerint az iraki újjáépítés körülbelül 100 milliárd dollárba fog kerülni 2007-ig. Irak egymaga nem tudja előteremteni ezt az összeget - mondta az iraki miniszter hétfőn Dubaiban, az IMF-Világbank közgyűlés előtt egy összejövetelen. Az iraki pénzügyminiszter, Kamal al-Kilani ugyanott azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy 70-75 milliárd dollárt remélnek az október 23-24-én Madridban rendezendő adományozó értekezlettől. - De lehet, hogy csak 65 milliárdot ajánlanak fel - tette hozzá. Az iraki küldöttség ismertette az iraki amerikai adminisztráció meghívására korábban alakított kormányzótanács reformterveit is, amelyeket az iraki amerikai adminisztráció vezetője, L. Paul Bremer a hét végén rendeletben szentesített. A külföldi beruházásokra vonatkozó új szabályozás a világ egyik legnyitottabb országává teszi Irakot - mondta az iraki pénzügyminiszter.

A megszállás kezdetén az amerikai adminisztráció nem akart nagyobb reformokat, vélvén, hogy azokkal meg kell várni, amíg választott vezetés alakulhat Irakban. Időközben azonban kiderült, hogy az iraki gazdaság az eredetileg becsültnél rosszabb helyzetben van, és a körülmények gyorsan romlanak tovább a folytatódó szabotázsakciók miatt. Ezért az amerikai adminisztráció sürgős intézkedésekkel akarja fellendíteni az iraki gazdaságot, ettől remélve egyszersmind a belső politikai helyzet javulását, a kormányzótanács tekintélyének növelését is - írta étfőn a Wall Street Journal.