Judit
3 °C
6 °C

Az OTP csak úgy csinált, mint akinek kell a Postabank

Napi Online
2003.09.30. 14:41
Az OTP Bank az első forduló után már tudta, hogy nem pályázik majd a Postabankra, mert számukra nincs esély arra, hogy az árversenyben kialakult vételár mellett megtérüljön a beruházás - mondta Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint ugyanakkor az, hogy úgy csinálták végig a két forduló közti időt, mintha adnának be pályázatot a második körben is, jelentősen hozzájárult a Postabankért fizetett magas vételárhoz. "Ezt egyébként nem köszönte meg nekünk senki" - fogalmazott a bankvezér. A hitelintézet vezetője elmondta, hogy holnap zárul a DSK privatizációja. Az OTP egyébként tovább folytatja régiós terjeszkedését, Horvátország, Románia és Ukrajna mellett Csányi Sándor Albániát is potenciális befektetési célpontként jelölte meg a bank önkormányzati konferenciáján tartott beszédében.