Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Közbeszerzési szerződést kötött az Albacomp

MTI
2003.10.03. 14:24
Az Albacomp Számítástechnikai Rt. több ezer intézmény kiszolgálására írt alá keretszerződéseket a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával (NKGI) - közölte a társaság az MTI-vel. A közlemény szerint a szerződés keretösszege 1,72 milliárd forint, s megállapodás 2004. július 31-ig érvényes. Az Albacomp a szerződés értelmében Intel és AMD alapú személyi számítógépeket, kiegészítőket, szoftvereket, valamint kapcsolódó szolgáltatásokat szállíthat a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek. A 280 főt foglalkoztató Albacomp 2002-ben 12 milliárd forint árbevételt ért el, adózott nyeresége pedig 500 millió forint volt. A cég összeszerelő részlegében 2002-ben 18 ezer PC-t gyártottak, ebből 3 ezret exportáltak.