Judit
-2 °C
8 °C

Együttműködés a gázipari civil szervezetek között

MTI
2003.10.07. 13:20
Szorosabb szakmai együttműködésről írt alá nyilatkozatot a gázfelhasználás területén tevékenykedő nyolc szakmai civil szervezet. A nyilatkozat szerint a gázipar gazdasági szereplőinek elemi érdeke a fogyasztók biztonságának garantálása a szabadpiaci verseny közepette. Az aláírást megelőzően hatvani György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára a kezdeményezést méltatva kiemelte a civil szerveződések erejét, jelentőségét, amelyre az államigazgatás is támaszkodhat. Farkas Miklós, a Magyar Gázipari Vállalkozások Egyesülete elnökségi tagja hangsúlyozta: Magyarország európai uniós tagságának közeledte, a gázkészülékek forgalomhozatali szabályainak módosulása olyan jelentőségű változásokat hoz majd, hogy egyesületük szükségesnek tartotta az érintettek szorosabb együttműködését elsősorban a fogyasztók tájékoztatására, a biztonságos energia felhasználása, védelme, a szakmával összefüggő szabályok kidolgozása során. A nyolc civil szervezet által aláírt nyilatkozatban szerepel többek között, hogy együtt és külön-külön is fellépnek a közös cél elérését akadályozó jelenségekkel szemben. A nyilatkozatot az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, az Építéstudományi Egyesület, a Kéményjobbítók Országos Szövetsége, a Magyar Épületgépészek Szövetsége, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete, a Magyar Pébégázipari Egyesület, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete képviselői írták alá.