Oroszország részt kér az iraki újjáépítésben

MTI
2003.10.20. 15:51
Oroszország szilárd alapokkal rendelkezik az Irakhoz fűződő gazdasági, elsősorban energetikai kapcsolatok fejlesztésére, amelyet azonban egyelőre a politikai bizonytalanság gátol - jelentette ki Jurij Safranyik egykori orosz koolajipari miniszter, az úgynevezett orosz gáz- és olajiparos szövetség elnöke hétfőn Moszkvában. Safranyik leszögezte: az utóbbi hónapokban egyértelműen romlott a helyzet Irakban, s a nemzetközi cégek csak azután fognak pénzt fektetni az iraki gazdaságba, hogy ott a háború után "rendet teremtettek". A szakértő szerint jó esély van arra, hogy Oroszország nem veszíti el eddigi iraki programjait és új szerződéseket is köthet. Közölte, hogy Oroszország aktívan egyeztet az iraki újjáépítésről az Egyesült Államokkal, Németországgal, Nagy-Britanniával és más országokkal. Szavai szerint az orosz álláspont sok tekintetben egybeesik a nyugati partnerek nézeteivel a gazdasági kérdésekben. Több amerikai olaj- és kiszolgáló vállalat orosz vállalatoktól kér segítséget, mivel az orosz cégeknek jelentős tapasztalatuk van a térségben - tette hozzá. Az orosz és az iraki vállalatok együttműködését is megvitatják a felek az október 22-én Madridban nyíló nemzetközi újjáépítési konferencián. "Oroszországnak nemcsak joga, hanem lehetősége is van arra, hogy az iraki energiaiparban jelen legyen" - fogalmazott a volt orosz kőolajipari miniszter.