Mária
-7 °C
3 °C

November elején csökkenti termelését az OPEC

MTI
2003.10.27. 09:12
Az OPEC november 1-től 900 ezer hordóval csökkenti napi termelését, ezek a tervek még élnek - jelentette ki a hét végén a kartellhez tartozó Kuvait energiaügyi minisztere. Al-Szabah azt követően nyilatkozott, hogy visszatért országába tárgyalásairól szaúdi kollégájával. A múlt héten találgatások indultak, mi lesz az OPEC által még szeptemberben elhatározott termeléscsökkentéssel, ha ennek életbe lépése után nem sokkal kiderül, hogy letelt az a húsz kereskedési nap, amikor az OPEC átlagár folyamatosan 28 dollár felett maradt és a szervezetnek ez esetben automatikusan növelni kell termelését, napi fél millió hordóval. A kuvaiti miniszter szerint az ár igen kevéssel haladja meg a 22-28 dolláros előírt ársáv felső szélét, és jóllehet az árat folyamatosan figyelik, december 4-ig, az OPEC soron következő miniszteri tanácsülésének kitűzött időpontjáig várnak döntésükkel. A Reuters hírügynökség emlékeztet rá, hogy nem rég a kuvaiti miniszter, katari és indonéz kollégájával egyetértésben azt nyilatkozta, hogy az OPEC gyorsan intézkedik termelésének növeléséről, ha a olajainak referenciaára (húsz nap után) nem csökken hordónként 28 dollár alá. Ugyanakkor az OPEC befolyásos dél-amerikai tagjának Venezuelának az elnöke nem oly rég kijelentette, hogy az OPEC ársávot 3-4 dollárral felfelé kellene igazítani.