Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Hosszú távú tervezés kell

MTI
2003.11.01. 13:38
Hosszú távú tervezés nélkül, kormányonként változó gazdaságpolitikai irányelvekkel Magyarország nem tudja majd növelni versenyképességét az Európai Unión belül - jelentette ki Wolfram Klein, a Magyar-Német Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja a Magyar-Német Fórum II. munkacsoportjának elnöke szombaton. Magyarország mint befektetési telephely: a versenyképességi problémák alcímet viselő konferencián Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára előadásában kifejtette: a magyar-német gazdasági kapcsolatok hagyományosan kiemelt szereppel rendelkeznek, hiszen mintegy nyolcezer német érdekeltségű vállalat működik Magyarországon, illetve hogy a tíz legnagyobb cég közül öt szintén német tőkéhez köthető. Straub Elek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója szerint e minta értékű kapcsolat legjobb példája a magyar távközlési cég, melyben a Deutsche Telekom ma már 60 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Ennek köszönthetően vált a Matáv versenyképes és modern vállalattá. Az európai uniós feltételek között nem a bérszínvonallal, "hanem tudásunkkal, szakmai képzettségünkkel" és könnyebb, gyorsabb befektetői tájékoztatással gyakorolhatunk vonzerőt a külföldi tőkére - emelte ki Apatini Kornélné, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára. Ezt segíti a tavaly a kormány által elindított SMART Hungary befektetésösztönző program. Loch Antal, a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar versenyképesség növelésének elengedhetetlen feltétele a szakmunkásképzés megerősödése. A magyar és német meghívottak véleménye megegyezett abban, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedése - miszerint a csatlakozás után ez az ország lesz határos a legtöbb Európai Unión kívüli tagországgal - rendkívüli jelentőséggel bír a versenyképesség tekintetében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!