Miklós
-7 °C
2 °C

Nem lesz változás a Jukosz stratégiájában

MTI
2003.11.04. 14:32
A Jukosz olajvállalat vezetésének eddigi stratégiájában nem lesz változás - jelentette ki kedden a cég előző nap lemondott elnöke, Mihail Hodorkovszkij helyére kinevezett Szemjon Kukesz, orosz származású amerikai üzletember, aki szerint a sajtó túldramatizálja a Jukosz-ügyet. Az 1946-ban Oroszországban született és 1977-ben az Egyesült Államokba kivándorolt Kukesz szerint a gondok meg fognak oldódni, és a Jukosz még erősebb lesz. Úgy értékelte, hogy a jelenlegi "felhajtás" 3-4 hónap alatt megszűnik, és az olajvállalat is visszazökken a megszokott kerékvágásba. Mint fogalmazott, senki nem fogja elvenni a cég működési engedélyét, nem lesz forradalom Oroszországban. A piac megnyugtatása érdekében azt is hozzátette, hogy növelni kívánják az olajkitermelési mutatókat, új technológiákat vezetnek be. Azt mondta, hogy Hodorkovszkij távozásával a vállalat működése cseppet sem szenvedett kárt, újabb piacok meghódítása a cél. Kukesz arról is beszélt, hogy a Jukosz lehetséges külföldi partnerei között iraki cégek is szerepelnek, bár e tekintetben még nem született megállapodás. Mint az Eho Moszkvi rádióban elhangzott, Mihail Hodorkovszkij továbbra is a vállalat részvényese marad, de a cég éléről történt távozásával már nem vesz részt a döntéshozatalban.