Rekordszintű a Yamaha Motor eredménye

MTI
2003.11.06. 11:22
A Yamaha Motor Co rekordnagyságú féléves profitot ért el a pénzügyi év szeptember 30-án befejeződött első félévében; ezt követően a délkelet-ázsiai motorkerékpár-eladások felfutása és ipari robotok erős eredményei miatt javított éves előrejelzésén. A világ második legnagyobb motorkerékpár-gyártójának számító Yamaha bejelentette, hogy a csoport nettó profitja a pénzügyi év első felében 19,18 milliárd jen (174,6 millió dollár) volt, ami rekordnak számít. Az elért eredmény 67 százalékkal magasabb a tavalyinál, 37 százalékkal több a májusban előrejelzettnél. A céget segítette a kiemelkedő eredmény elérésében, hogy az észak-amerikai piacon - ahol a Harley-Davidson százéves évfordulója megnövelte a keresletet - a vártnál jobban szerepelt. Bár a vizsgált időszakban az üzemi eredmény kissé csökkent, a cég arra számít, hogy az év egészét tekintve üzemi és nettó profitja is megdönti majd az eddigi csúcsot. A Yamaha ázsiai motorkerékpár-eladásai 23 százalékkal nőttek; főként Indonéziában, Thaiföldön és Kínában volt erőteljes a növekedés, miközben Indiában a nagy szárazság miatt felére csökkent az eladott mennyiség. A japán piacon ugyanakkor nem remekelt a Yamaha, mert nem szállt igazán versenybe az 50 köbcentis robogók piacán, ahol versenytársai, a Honda Motor Co, és a Suzuki Motor Corp jelentősen csökkentette új modelljeinek árát.