Ambrus
-7 °C
3 °C

Több mint 800 munkahely a pályakezdőknek Békésben

MTI
2003.11.20. 15:19
Pályakezdők Hete címmel csütörtöktől egy héten át Békés megye nyolc munkaügyi központjában mintegy 800 munkahellyel várják azokat a fiatalokat, akik már befejezték a tanulmányaikat, de nem tudtak elhelyezkedni. Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy Békésben a 15.408 regisztrált munkanélküli közül októberben 1.396 pályakezdőt tartottak nyilván, amely ebben a körben és évi átlagban 8,4 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. A pályakezdő munkanélküliek 10 százaléka valamilyen felsőfokú, hatvan százaléka középfokú végzettséggel rendelkezik, míg a maradék 30 százaléknak általános iskolai vagy az alatti végzettsége van. Ez utóbbiak számára a munkaügyi központ és kirendeltségei olyan képzéseket indítanak, amelyek végén ezek a munkanélküliek valamilyen szakképesítést szerezhetnek. "A munkaügyi központok munkatársai a rendezvénysorozat meghirdetése előtti hetekben állásfeltáró tevékenységet folytattak, amelyek során személyesen is felkeresték a munkáltatókat, hogy felmérjék, milyen munkaerőre lenne szükségük" - mondta az igazgató. A feltáró munkának köszönhetően 250 megyei munkáltató, mintegy 883 álláshelyre jelentette be igényét. Nagy Ágnes abban bízik, hogy a pályakezdők hetének végére a fiatalok közül 3-400-an tudnak elhelyezkedni.