Mária
-6 °C
-2 °C

Szír olajtendert nyert az orosz Tatneft

MTI
2003.11.27. 11:05
Az amerikai invázió előtt az iraki olajiparral is együttműködő orosz Tatneft bejelentette, hogy szíriai olajmezők kutatásának és kitermelésének jogát nyerte el - a Damaszkuszt fenyegető amerikai szankciók ellenére. A tender részletei nem ismeretesek. A Tatneft általános vezérigazgató-helyettese, Kamit Kavejev szerint Oroszország hatodik legnagyobb olajvállalata lezárta Szíriával a tárgyalások első fordulóját. "A tendert megnyertük, ezt megerősíthetem. A döntésről tájékozattak bennünket, de a részletekről még korai lenne beszélni" - nyilatkozta. Szíria napi 550 ezer hordó olajat termel és 350 ezer hordót exportál. Szíriai cégekkel közös vállalatot üzemeltet kenőanyagok előállítására az Exxon Mobil Corp.; a földgáz ágazatban vannak érdekeltségei a ConocoPhilips-nek. Szíria korábban már kötött olajkutatási és -termelési szerződést az amerikai Devon Energy és Gulfsands Petroleum cégekkel is. Ám a hivatalosan szocialista állam, melyet ugyanannak a Baath pártnak egy másik frakciója vezet, mint amelyik a szomszédos Irakban volt uralmon, jelenleg azzal néz szembe, hogy az Egyesült Államok gazdasági és politikai szankciókat lép életbe ellene - terrorista csoportok állítólagos támogatása miatt. A törvényhozás múlt pénteken adott jogosítványt az elnöknek gazdasági és diplomáciai megszorítások életbe léptetésére. A Tatneftnek az amerikaiak által vezetett invázió előtt jó kapcsolatai voltak az iraki rezsimmel: a kirkuki olajmezőn 33 olajkút kitermelésének jogával rendelkeztek. Orosz cégek összesen mintegy négymilliárd dollár értékű szerződéseket kötöttek a korábbi iraki kormánnyal.