Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A MÁV négyszázmilliót takarított meg bérkeretéből

MTI
2003.11.28. 16:22
Hatékony bérgazdálkodása révén 400 millió forintot takarított meg bérkeretéből a MÁV 2003-ban - közölte a MÁV az MTI-vel pénteken. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az idén elindult foglalkoztatás-hatékonysági program eredményeként megmaradt összegből a MÁV valamennyi munkavállalója egyenlően részesül. Az idei bérmegtakarítás felosztását a szakszervezetekkel kötött megállapodás alapján határozták meg. Ennek megfelelően idén a MÁV valamennyi dolgozója egyenlően részesül a megtakarítás összesen 400 millió forintos összegéből - áll a közleményben. Az egyszeri juttatás kifizetése a novemberi bérrel együtt, december elején történik. A MÁV közleményében emlékeztetett arra: a nemrégiben elfogadott átalakítási programtól azt várják a vasúttársaságnál, hogy szakmailag igényesebb munkát, jobb munkakörülményeket és javuló jövedelem-színvonalat biztosíthatnak majd a vasutas dolgozóknak. Továbbá 2006-ig az üzleti szemlélet térnyerésével előrehalad a szakmastruktúra műszaki és üzleti fejlesztések által megkövetelt átalakulása, amelynek érdekében továbbra is megkapják a dolgozók a MÁV Rt. által kigazdálkodott reform-prémiumot. A vasúttársaság versenyképességének alapja a belső hatékonyság javítása, amely a vállalati méret optimalizálása mellett a minőségi cserével, a munkavállalók kultúraváltásával valósulhat meg - áll közleményben.