Judit
3 °C
6 °C

Kína 2007-re olajszükségletének felét importálja

MTI
2003.12.12. 09:22
Kína olajszükségletének több mint 50 százalékát importból fedezi majd 2007-re a jelenlegi 30 százalék után. A kínai kommunikációs minisztérium tanulmánya szerint a következő években az ázsiai állam olajtermelése évente átlagosan 1,7 százalékkal nő, ami azt jelenti, hogy olajszükségletének több mint 50 százalékát lesz kénytelen importból fedezni. A becslés alapján Kína a világ második legnagyobb olajfelhasználójává válik az Egyesült Államok után és a harmadik legnagyobb olajimportőr lesz az Egyesült Államok és Japán után. Az importált olaj iránti keresletet a gazdaság élénkülése gerjeszti, amely évente 6 százalékot meghaladó mértékben erősödik. A minisztériumi dokumentum összeállítói arra számítanak, hogy Kína olajimportja 2005-ben 100 millió tonna, 2010-ben 150 millió tonna, 2020-ban 250-300 millió tonna lesz. Az ázsiai állam tavaly 69,41 millió tonna kőolajat importált, ami 15 százalékos bővülés 2001-hez képest, míg behozatala az energiahordozóból az idei első tíz hónapban elérte a 72 millió tonnát. Kína 1993-ban lett először olajimportőr; az olajbehozatal mennyisége 1996 és 2002 között 20 millió tonnáról 70 millióra emelkedett.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.