Mária
-6 °C
-2 °C

Csehországban elmúltak a defláció veszélyei

MTI
2003.12.12. 09:51
Csehországban novemberben átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak, és ugyancsak 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben, megerősítve, hogy elmúlt a defláció veszélye. Októberben 0,6 százalékos havi ipari termelőiár-infláció volt Csehországban, de tizenkét hónapra számítva még 0,1 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak.

A novemberi, vártnál is nagyobb drágulás után az elemzőknek meggyőződésük, hogy a Cseh Nemzeti Bank, közel kétévi enyhítés után, nem folytatja tovább a kamatcsökkentést. A cseh jegybank már korábban az infláció fokozatos visszatértét és növekedését jósolta az év hátralévő részére, és főleg a jövő év elejére, az év eleji adóemelések miatt. Ehhez járulnak most az élelmiszerárak. Jövő év végére a Cseh Nemzeti Bank 2,5-3,9 százalékos célsávot tart érvényben a tizenkét havi inflációra.

A Cseh Nemzeti Bank idén kétszer enyhített, utoljára július végén csökkentette az irányadó kamatát, a kéthetes repót, újabb negyed százalékponttal 2,00 százalékra, amely a legalacsonyabb az önálló Csehország történetében. A szint azonos az Európai Központi Bank (EKB) ugyancsak 2,00 százalékos, június elején fél százalékpontos csökkentéssel beállított alapkamat-szintjével. A cseh jegybank másfél éve követi az EKB kamatmozdulatait, hogy elvegye a teret a külföldi kötvénybefektetők konvergenciajátéka elől, amely korábban feltornászta a cseh korona árfolyamát.

A gazdaság általános állapota sem indokol feltétlenül kamatcsökkentést. Csehország gazdasága a harmadik negyedévben 3,4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévi 2,1 százalékos többlet után, ugyancsak az egy évvel azelőttihez képest. Az első negyedévben 2,4 százalékos volt az ütem az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A tavalyi egész évi ütem 2,0 százalékos volt. Az OECD november végén kiadott legfrissebb előrejelzése szerint idén a cseh GDP 2,5 százalékkal, jövőre 2,9 százalékkal, 2005-ben 3,2 százalékkal nő.