Leépít az Új Mizo

MTI
2003.12.12. 15:29
Várhatóan mintegy 160-200 dolgozótól válik meg jövőre az ország harmadik legnagyobb tejipari vállalata, a pécsi székhelyű Új Mizo Rt. - közölte a cég szakszervezeti vezetője pénteken. Priol Tamás elmondta: a társaságnál pénteken megalakult az a négytagú, munkaadókat és munkavállalókat képviselő leépítési bizottság, amely a következő napokban tárgyalásokat folytat a létszámcsökkentés mértékéről, módjáról. A szakszervezeti vezető közölte: a pontos részleteket az Új Mizo Rt. december 27-én hozza nyilvánosságra, egyelőre csak annyit tudni, hogy az elbocsátandók harmada szellemi, a többiek fizikai dolgozók, akik a cég több üzemében dolgoznak.

A leépítés részeként bezárják a sellyei sajtüzemet, mert elavult, veszteségesen termel, továbbá a sajt iránti kereslet ismeretében nem térülnének meg azok a beruházások, amelyekkel megfelelhetne az európai uniós elvárásoknak. Priol Tamás tájékoztatása szerint a társaság vezetése a döntéseket elsősorban azzal indokolta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium nem fizette ki a tejipari vállalatoknak a korábban ígért idei - összesen 3,1 milliárd forint - tejexport-támogatást. Emellett csökkenteni kell a költségeket, mert a pécsi vállalat csak így tud versenyben maradni az Európai Unióban.