Az Állami Számvevőszék 106 ellenőrzést tervez jövőre

MTI
2003.12.18. 14:40
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a következő évben 106 különböző, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos, illetve a központi költségvetést, valamint intézményeit érintő ellenőrzést végez majd, ebből 58-at jelentéssel be is kívánnak fejezni - hangzott el azon a tájékoztatón, amelyen Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke vezetésével az ÁSZ vezető munkatársai számoltak be a következő évi tervekről csütörtökön, a Parlament épületében. Lóránt Zoltán főigazgató arról számolt be, hogy befejezték a számvevőszéknél a kormány által soron kívül kért ellenőrzést az EU Kommunikációs Közalapítványnál. Törvénysértést nem találtak, kisebb szabálytalanságokat feltártak a számvitelben, a bizonylati fegyelemben és a pénzkezelésben. A számvevőszék munkatársai kifogásolták azt, hogy az EUKK kuratórium tagjainak tiszteletdíjai a többi közalapítvánnyal összehasonlítva indokolatlanul magasak, havonként 200-300 ezer forintot érnek el.