Szíria olaj- és gázkitermelési megállapodást kötött az INA-val

MTI
2004.01.19. 10:01
Szíria 25 évre szóló olaj- és gázkitermelési szerződést írt alá a hét végén a horvát INA-val. A szerződés értelmében a horvát olajipari cégnek az első négy évben tízmillió dollárt kell befektetnie a geológiai és földrengéstani vizsgálatokba, valamint két kitermelő forrás létesítésébe. Az INA számára a kitermelési időszak a szerződés értelmében két évvel meghosszabbodhat, amely alatt újabb hatmillió dollárt kell befektetnie, újabb tanulmányokat kell végeztetnie, és két újabb olajkutat fúrnia. Ezen túl a szerződés további kiterjesztése újabb ötmillió dollárjába, és egy újabb olajkút létesítésébe kerül a horvát cégnek.

Szíria, amely napi mintegy 550 ezer hordónyi nyersolajat termel - 330 ezer hordó/nap fogyasztás mellett - a termelési technológiák fejlesztését, az olaj- és gázkitermelés kiterjesztését szeretné elérni a külföldi cégek bevonásával. A magyar Mol Rt. tavaly júliusban írta alá a szerződést az INA 25 százalék plusz egy részvénye megvásárlására, 505 millió dollárért. Január elején az új horvát gazdasági miniszter, Branko Vukelic úgy nyilatkozott, hogy felül kell vizsgálni az adásvételi szerződést.