Az IKEA kétszázmillió eurót ruház be Oroszországban

MTI
2004.01.19. 14:01
A svéd IKEA bútor- és lakberendezési konszern az idén 201,5 millió eurót tervez beruházni Oroszországban. Harmadik bútoráruházának megnyitását tervezi Moszkvában, és egy lerakat megnyitását Tatárföld tagköztársaság fővárosában, Kazányban - írta a hétfői Vedomosztyi. Az IKEA oroszországi forgalmát a tavalyihoz képest harminc százalékkal tervezi növelni, 275,5 millió euróra. A konszern 2008-ig kereskedelmi hálózatát 15-20 áruházra tervezi bővíteni. Az IKEA tavaly decemberben nyitotta meg Moszkván kívüli első bútoráruházát. Oroszország jelentősége mint felvevőpiac és mint gyártóhely tovább nő - mondta akkor az Ikea Oroszországért felelős vezérigazgatója.

A Moszkva elővárosában már megnyílt két bútoráruház egyaránt 4 millió látogatót vonz évente, többet, mint bármelyik a világszerte működő 150 IKEA-áruház közül. Az IKEA első oroszországi bútoráruházát 2000. márciusban nyitotta meg. Az IKEA 2002-ben nyitotta meg Moszkva déli részében a 250 üzletet magában foglaló bevásárlóközpontját. Az IKEA az elmúlt években ötszázmillió eurót ruházott be Oroszországban.