Vilma
-7 °C
4 °C

Öt cég pályázhat a román gázszolgáltatókra

MTI
2004.01.19. 14:44
Romániában öt nemzetközi gázipari csoport adhat be pályázatot két gázszolgáltató, a Distrigaz Sud SA és a Distrigaz Nord SA privatizációjára - közölték a román gazdasági minisztériumban hétfőn. Az öt vállalat az orosz Gazprom, az olasz Enel, a francia Gaz de France és a német Ruhrgas és a Wintershall, amely a már a kilencvenes évek eleje óta jelen van Romániában gázkitermeléssel. Eleve is csak ez az öt cég adott be szándéklevelet. A minisztériumban hétfőn nem jelöltek meg határidőt a nem kötelező ajánlatok beérkezésére, de korábbi közlés szerint az február vége. Dan Ioan Popescu gazdasági miniszter a múlt héten azt mondta, hogy a kormány az idei év első felében le szeretné zárni a két gázszolgáltató eladását.

A kormány 30-30 százalékos részesedést kínál eladásra, a győztes ajánlattevőnek a későbbiekben tőkeemeléssel 51 százalékra kell növelnie részesedését. Egy-egy résztvevő mindkét részesedésre pályázhat, de csak az egyiket veheti meg. A Distrigaz Sud Románia déli részének szállít - beleértve Bukarestet is -, évente ötmilliárd köbméter földgázt értékesít 2,5 millió fogyasztónak. A társaságnak 13000 kilométer vezetéke van, árbevétele tavaly 14305 milliárd lej volt. A Distrigaz Nord Erdélyt és Moldova egy részét látja el, évente 3,8 milliárd köbmétert ad el 1,3 millió fogyasztónak. Vezetékhálózata 17000 kilométer, az árbevétele tavaly 11992 milliárd lej volt.

A román kormány tavaly december 5-én hirdette meg a két gázszolgáltató privatizációját. A román gázszolgáltatók privatizációjában csak olyan vállalatok vehetnek részt, amelyeknek az éves árbevétele meghaladja az egymilliárd dollárt és vannak szakmai tapasztalataik a gázszolgáltatásban.