Natália
-3 °C
8 °C

Elutasította a bíróság a TEBÉSZ keresetét

Napi Online
2004.01.19. 16:52
A Fővárosi Bíróság hétfőn elutasította TEBÉSZ által az Amstel/Brau-ügyben a felügyelet ellen benyújtott, adatszolgáltatásra vonatkozó keresetét. A befektetői érdekvédelmi szövetség a befolyásszerzést érintő PSZÁF-vizsgálattal kapcsolatban tett fel öt kérdést a felügyeletnek, ám mivel ebből a PSZÁF hármat már megválaszolt, a TEBÉSZ a keresetet a maradék két kérdésben tartotta fenn - írja az mti.hu. A TEBÉSZ azt firtatta, hogy a felügyelet mely munkatársai, illetve személy szerint Szász Károly milyen eseményeken és cselekményekben vett részt az Amstel Rt.-t érintő vizsgálatok kapcsán, illetve, hogy a PSZÁF elnöke adott-e utasítást az Amstel Rt.-t érintő vizsgálatokat végző felügyeleti dolgozók részére.

Dióslaki Gábor, a TEBÉSZ elnöke a bíróságon hangsúlyozta, hogy a konkrét ügy kapcsán szeretnék megismerni a PSZÁF szervezeti működését, valamint megtudni azt, hogy a felügyelet elnöke adhat-e közvetlenül utasítást konkrét ügyekben munkatársainak - tájékoztatta a Napi Online-t az elnök. A PSZÁF-ot képviselő ügyvéd kérte a felperes keresetének elutasítását, ugyanis álláspontja szerint a TEBÉSZ nem ismeri a tőkepiaci törvényt, sem az államigazgatási törvényt és általános tájékozottsága is hiányos, ugyanis az említett jogszabályok, valamint a PSZÁF honlapján lévő közlések választ adnak a felügyelet működésével kapcsolatos kérdésekre. A bíró a felperes keresetét elutasította, és a perköltségek megfizetésére utasította a TEBÉSZ-t. Az indoklás szerint a kérdések többsége a PSZÁF döntéselőkészítésére vonatkozik, ami az adatvédelmi törvény alá tartozik, így e kérdéseket nem köteles megválaszolni a felügyelet. Dióslaki Gábor szerint a TEBÉSZ a még nem jogerős bírósági határozat ellen valószínűleg nem fellebbez, ám államigazgatási eljárás keretében a korábban feltett kérdéseket megismétlik.