Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Menesztették a lengyel kincstárügyi minisztert

MTI
2004.01.22. 11:23
Az általános meglepetést keltett döntést tetézte, hogy a leváltott tárcavezető helyébe egyelőre nem neveztek ki utódot, feladatait átmenetileg Jerzy Hausner gazdasági, munkaügyi és szociálpolitikai miniszter, miniszterelnök-helyettes veszi át. Leszek Miller kormányfő közlése szerint folynak a konzultációk az új miniszter személyéről. Eddig egy név forog, Przemyslaw Morysiak pénzügyminisztériumi igazgatóé, amit a miniszterelnöki hivatal vezetője is megerősített. A 2001 októberétől hivatalban lévő Miller-kormány eddig három kincstárügyi minisztert "fogyasztott el". Wieslaw Kaczmareket tavaly januárban Slawomir Cytrycki váltotta fel, akit viszont alig három hónappal később a most menesztett Piotr Czyzewskivel cseréltek le. Czyzewski már akkor úgy nyilatkozott, hogy a 2003-as 7,4 milliárd zlotys (56 forint/zloty) privatizációs célkitűzést nagyon nehéz lesz teljesíteni. Igaza lett, tavaly a privatizációból mindössze alig több mint 2,96 milliárd zloty folyt be.

Nyolchónapos működése alatt Czyzewski hozott mégis néhány fontos döntést. Ezek közé tartozik a Lotos Csoport (korábbi nevén Gdanski Kőolaj-finomító) privatizációs tenderének leállítása, amelyen eredetileg a Mol Rt. is indult, illetve az a döntés, hogy a plocki PKN Orlen mellett még egy olajközpontot hoznak létre gdanski központtal. Czyzewski véglegesítette az ugyancsak általa megmentett Lengyel Acélművek eladását is az LNM Csoport számára. A kincstárügyi tárcát jelenleg felügyelő Jerzy Hausner csütörtökön azt mondta, reméli, hogy a személycsere a tárca élén felgyorsítja a privatizációt. Az új miniszter kinevezése hírek szerint Kwasniewski jövő heti egyesült államokbeli munkalátogatása után várható.

A legmenőbb síterepek

Csodás panoráma, jó levegő, szép pályaszállások, a téli sport szerelmeseit ezek várják.

Horvátország

Az igazi nyaralást a tengerparti kikapcsolódás jelenti öblök, sziklák, vagy homokos partok mentén.