A K&H postázza az elutasításokat

Napi Online
2004.01.29. 09:55
A K&H Equities volt ügyfelei kártalanítási folyamatának első szakasza véget ért - számos ügyféllel létrejött a megállapodás, amit a következő 2-3 hét során írásban is rögzítenek - nyilatkozta a NAPI Gazdaságnak John Hollows. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (K&H) vezérigazgatója ugyanakkor jelezte: a nem jogos követeléseket elutasítják. Az elutasítás oka lehet például, ha felmerül, hogy az ügyfél számláin olyan pénzmozgások történtek, amellyel kapcsolatban a banknak bejelentési kötelezettsége van a pénzmosás elleni vagy egyéb jogszabályok szerint. Azok az ügyfelek, akiknek követelését a K&H elutasítja, a napokban írásban kapnak értesítést erről. John Hollows emlékeztetett rá: korábban is jelezték, hogy némely ügylet kapcsán a folyamatok feltárása meghaladja a bank hatáskörét, az a rendőrségre tartozik. A vezérigazgató tájékoztatása szerint ugyanakkor a többi ügyfél befektetéseinek védelme érdekében a K&H Bank is intézkedéseket tett az illetékes hatóságoknál bizonyos ügyfelek más pénzintézetnél lévő számláinak zárolása ügyében, mivel megállapításuk szerint az érintett számlákon található pénzek a csalássorozat részeként kerültek oda. Munkájukat magyar és külföldi ügyvédi irodák segítik.