Hoppon maradnak a Za-Ko hitelezői

Napi Online
2004.01.29. 09:56
Nincs esély arra, hogy a 2002. december 20. óta felszámolás alatt lévő Zalaegerszegi Ruhagyár (Za-Ko) Rt. mintegy kilencven hitelezője hozzájusson összesen 1,2 milliárd forintnyi követeléséhez - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó Antal, a Pénzinfó Kft. felszámolóbiztosa. A cégnek összesen 2,1 milliárd forint tartozása volt, ebből az 1300 dolgozó bérjellegű követelése több mint 900 millió forint. Az ingatlanok, gépek és készletek eladása után a bérgarancia-alap 450 milliós segítségével eddig 1258 dolgozónak fizették ki elmaradt bérét és végkielégítését, és 92, úgynevezett felmondási tilalom alatt álló, például gyesen lévő dolgozóval nem tudtak még elszámolni. A készleteket csaknem 100, az eszközöket pedig 190 millióért adták el, a 2003 áprilisáig folytatott termelésből pedig 220 milliós árbevétel származott. Még a raktárban porosodó relikviákat is - régi gépalkatrészeket, fotókat, a tűzoltósisakot és a vörös csillagot - eladták gyűjtőknek és múzeumoknak - tette hozzá a felszámoló. A zalaegerszegi székhelyet a V Irodák Rt., míg a jelenleg is - egyenként 130-140 fős létszámmal - működő lenti és sümegi telephelyet szakmai befektetők vették meg. A Za-Kónak még százmilliós kinnlévősége van, amelyet elsősorban peres úton kíván a felszámoló behajtani. Az ebből befolyó pénzt azonban a bérgarancia-alapba kell visszafizetni. Az osztrák Liscona GmbH, amely 80 százalékban volt tulajdonosa a Za-Kónak, már 2002 nyarán magára hagyta az egyre súlyosabb finanszírozási gondokkal küzdő céget. Tetézte a bajokat a forint folyamatos erősödése, valamint a minimálbér-emelés. Az év végén már nem tudták kifizetni a korábban felvett 900 millió forintos bankhitel esedékes törlesztőrészletét, a kegyelemdöfést nem sokkal később, a köztartozások miatt benyújtott önkormányzati inkasszó adta meg az ötvenéves ruhagyárnak.