Nőtt a Heineken nyeresége

MTI
2004.02.25. 11:43
A holland Heineken sörgyár tiszta nyeresége tavaly 798 millió euró volt, 0,4 százalékkal több a 2002-es 795 milliónál. Az elemzők átlagosan 795 millió eurót vártak tavalyról is. A nettó bevétel 9 százalékkal 9,255 milliárd euróra gyarapodott, főleg új részesedések első szerepeltetése miatt a csoportmérlegben. A szerves, azaz változatlan vállalatszerkezetre és árfolyamokra számított növekedés 5 százalékos volt.

A Heineken csoport tavaly 22,1 millió hektoliter sört értékesített világszerte a Heineken márkából, 4,3 százalékkal többet, mint 2002-ben. A teljes értékesítése 17 százalékkal, 14,2 millió hektoliterrel 99 millió hektoliterre nőtt - ehhez az osztrák BBAG megszerzése 14 százalékponttal járult hozzá -, miközben a sör világpiaca 1,7 százalékkal bővült a Heineken számítása szerint. Nyugat-Európában tavaly 0,1 százalékkal csökkent a sörfogyasztás, Közép- és Kelet-Európában 4,3 százalékkal nőtt, a Heineken szerint. Tavalyról részvényenként 0,40 eurós osztalékot javasol a cég vezetése, ugyanannyit, mint 2002-ről. Közölték azt is, hogy rövidesen részvénycserét hajtanak végre, minden öt Heineken részvényért négyet kapnak a részvényesek.