Katonákra költenek Kínában

MTI
2004.03.07. 11:17
A kínai pénzügyminiszter szombaton azt mondta az ország parlamentjében, hogy az idei költségvetésnek két kiemelt területe van: a vidékfejlesztés és az egészségügy, ugyanakkor a büdzsé hiánya nem változik, ami felerősítette az aggodalmakat az ázsiai állam jelentősre nőtt adóssága kapcsán. A kínai kormánytag egyben bejelentette, hogy a honvédelmi kiadásokat 11,6 százalékkal növelik. A kínai hadseregnek mintegy 2,5 millió tagja van és a fegyveres erőket a legkorszerűbb technológiával akarják felszerelni, továbbá növelni a katonák fizetését.

Csin Zsen-Csing pénzügyminiszter a kínai Országos Népi Gyűlésben (parlament) elmondta, hogy a költségvetési kiadásokat 7 százalékkal növelik tavalyhoz képest, míg a vidékfejlesztésre szánt összegeket 20 százalékkal emelik. A bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy a kínai kormányfő a mezőgazdasági termelők támogatását az egyik fő célnak jelölte meg. Csin közölte: a 2004. évi költségvetés 1,38 ezer milliárd jüan (157 milliárd dollár) bevétellel számol, ami 7 százalék, mintegy 10,9 milliárd dollár bővülés tavalyhoz képest. A miniszter szavai szerint az idei költségvetés hiánya megegyezik majd a tavalyival, 319,8 milliárd jüan (38,7 milliárd dollár) lesz. A kínai állami fejlesztési és reform bizottság vezetője azt mondta, hogy a kormány nem tervezi egyelőre a jüan árfolyamának a lebegetését annak ellenére, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorol Pekingre e téren. Az illetékes rámutatott arra, hogy a kínai vezetés nem zárja ki ugyan a jüan szabad kereskedését egy későbbi időpontban, azonban ha ezt most engedélyeznék, az káoszt okozna az ország gyengén fejlett bank és pénzügyi rendszerében.