Judit
3 °C
6 °C

Volt Malévosok a Wizz Air vezetői között

Napi Online
2004.03.11. 09:54
A Magyarországra és Lengyelországra koncentráló, májusban beinduló Wizz Air fapados légitársaság öt új igazgatóval növelte vezetői csapatát - olvasható a Financial Times honlapján. A csapatban van Hajdú András a Malév volt kereskedelmi főigazgatója és Farkas Lajos, aki a magyar légitársaság stratégiai programjáért felelt tavalyig. A Wizz Airt erősíti Lynn Wotherspoon, a Ryanair által felvásárolt Buzz fapados légitársaság egykori ügyvezető igazgatója, Jacek Szkurlat, aki korábban a Procter&Gamble-nél töltött be vezető állást és Iwona Snaidy a Világbank egykori vezető HR-ese. Váradi József, a Wizz Air első embere - a Malév volt vezérigazgatója - tavaly év végén úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy az indulást követően 12 hónapon belül már nyereségesen szeretne működni az angol-magyar légitársaság.

Közép- és Kelet-Európában Váradi szerint 75 millió potenciális utassal lehet számolni. A légitársaság, amelynek Ferihegy mellett a dél-lengyelországi Katowice lesz az operációs bázisa, az elképzelés szerint kilenc bérelt Airbus 320 típusú géppel kezdi meg működését, s az éves utasforgalom a tervek szerint hamarosan kétmillióra emelkedik. Az üzemeltetés első öt esztendeje során Váradi szerint tíz géppel fogják bővíteni a légiflottát. A magánbefektetők kétmillió euró indulótőkét hoztak össze a Wizz Airnek és tárgyalások folynak kockázatitőke-cégekkel legalább harmincmillió euró további tőke előteremtéséről. A Wizz Air öt éven belül öt-hat bázist szándékozik üzemeltetni Közép-Európában, főként másodlagos repülőtereken és kezdetben 10-15 úti célt terveznek Nyugat-Európában és népszerű dél-európai üdülőhelyekre.