Baumag: Újabb egy hét haladék a kormánynak

MTI
2004.03.14. 18:42
A Baumag szövetkezet mintegy 200 tagja a parlament előtti demonstráción vasárnap délután úgy határozott: ismét egy hét haladékot ad a Miniszterelnöki Hivatalnak, a Belügy- és a Pénzügyminisztériumnak, hogy válaszoljanak a három hete beadott petícióra.

Patyi István, a befektetők képviselője elmondta: mivel a társaság 18 ezer befektetője nem tud hozzájutni mintegy 40 milliárd forintnyi követeléséhez, továbbra is azonnali vagyonzárlatot, közgyűlés összehívását, és a felelősök felelősségre vonását követelik.

A jelenlévők döntöttek arról is, hogy jövő héten vasárnap délután újra demonstrálnak a parlament előtt, emellett a jövő héten két alkalommal is tiltakozó nagygyűlést szerveznek Balázs László, a szövetkezet elnökének háza előtt. Patyi István hozzátette: sikerként könyvelhető el, hogy a Legfőbb Ügyészség csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a szövetkezet tevékenységével kapcsolatban, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya folytat.

Utalt arra, hogy a fővárosi főügyész az ügy nyomozásának fokozott felügyeletét a Fővárosi Főügyészség hatáskörébe vonta az eset jogi minősítésének bonyolultságára, a károsultak nagy számára és a közvélemény kiemelt figyelmére tekintettel. Patyi István elmondta: három neves ügyvéd fogja képviselni a befektetők érdekeit, ha úgy döntenek, hogy bírósághoz fordulnak. A héten létrejött megállapodás szerint az ügyvédek a mintegy 40 milliárd forintos perérték 3 százalékát kérik munkadíjként, ami 1,2 milliárd forintot tesz ki.

Elmondta azt is, hogy a cégbírósághoz a jövő héten eljuttatják a szövetkezet tagjainak aláírásával ellátott kérelmet, hogy az hívja össze a szövetkezet közgyűlését, mivel erre az elnök már hónapok óta nem hajlandó.