Alacsony februári infláció Angliában

MTI
2004.03.16. 11:22
Nagy-Britanniában februárban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, az EU-szabvány szerint számolva.

A brit központi bank a legutóbbi, március negyediki kamatdöntésével változatlanul, négy százalékon hagyta az irányadó kamatát, a kéthetes repot, de a döntés igencsak kétesélyes volt az elemzők szerint, akiknek meggyőződésük, hogy talán már áprilisban folytatódik a szigorítás. Mindent egybevetve, a szakértők az év végére legalább háromnegyed százalékponttal magasabb, 4,75 százalékos alapkamatot várnak.

A brit gazdaság 2,3 százalékkal bővült tavaly a legfrissebb becslés szerint, messze meghaladva az euróövezet 0,4 százalékos ütemét. Az utolsó negyedben a brit GDP 0,9 százalékkal nőtt, és 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A harmadik negyedben 2,3 százalékos, a másodikban 1,8 százalékos volt a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában, rendre az egy évvel korábbihoz képest. Tavalyelőtt, 2002-ben az évi átlagos gazdasági növekedés 1,7 százalékos volt Nagy-Britanniában, a legkisebb 1992 óta.