Mária
-6 °C
-2 °C

Nő az orosz olajexport

MTI
2004.03.19. 11:29
Az oroszországi olajcsővezeték szállításokat ellenőrző Transznyeft állami vállalat bejelentette, hogy az ország kőolajkitermelését a jövő év elejétől , 2005-ben a napi 10 millió hordóra növelheti a mostani napi 9 millió hordós kitermelési szintről. A Kommerszant című lap pénteki számában hivatkozik a Transznyeft vezetőjére, Szemjon Vainstokra, aki szerint a vállalat az idén Nyugat-Európába és a szomszédos országokba 4,8 millió hordó olajat fog exportálni.

Vainstok ugyanakkor a kitermelés és a kivitel növelése fontos feltételeként jelölte meg az exportkapacitások növelését, konkrétan a Japánba irányuló szállításokat lehetővé tévő új csővezeték építésének mihamarabbi állami jóváhagyását. - Amennyiben a csővezeték nem épül meg gyorsan, úgy a világ második legnagyobb olajexportőre exportkapacitások hiányában nem tudja megvalósítani látványos kitermelés növelési célját - jegyezte meg.