Csökkent a Quelle fogalma

MTI
2004.03.23. 15:10
A KarstadtQuelle német áruházlánc és csomagküldő cég kedden bejelentette, hogy az idei első negyedévi eladásai 4-5 százalékkal csökkennek. A cég, amelynek 189 áruháza és további 294 szaküzlete van Európa szerte, az közölte, hogy nem tud éves szintű előrejelzést adni a gyenge kiskereskedelmi piac és az Európát fenyegető terrorizmus veszélye miatt.

Wolfgang Urban, a vállalat vezérigazgatója a KarstadtQuelle éves közgyűlésén elmondta, hogy a cég új szerkezetátalakítási programot indít el és idén 500-800 millió euróval tervezi csökkenteni adósságát, amivel az 3,3-3,6 milliárd euróra mérséklődne. A KarstadtQuelle folyó negyedévre vonatkozó nyereség előrejelzése, illetve a kilátással kapcsolatban megfogalmazott véleménye "komolyan csalódást keltő" - jelentette ki egy szakértő, aki szerint, ha valóban 4-5 százalékkal csökken az első negyedévi eladás, akkor a vállalat nem lesz képes megállítani a visszaesést, amit költségcsökkentésekkel sem tud ellensúlyozni.