Mária
-7 °C
3 °C

Készül a híd az M7-eshez

MTI
2004.04.09. 16:37
A pillérek már állnak, jelenleg a hídbetolás előkészítéseként az úgynevezett szekrénytartók elkészítése folyik a szárszói völgyhídnál - közölte pénteken a helyszínen az MTI-vel Szilágyi András, a Nemzeti Autópálya Rt. fejlesztési vezérigazgató-helyettese.

Az M7-es Balatonszárszó és Ordacsehi közti húsz kilométeres szakaszának az építése tavaly márciusban kezdődött, jövő év nyarán fejeződik be, s e sztrádarészen elsőként a három völgyhíd készül el.

Mint a vezérigazgató-helyettes elmondta, a hídépítés e pályaszakasz legkényesebb művelete, s a legnagyobb a 266 méter hosszú, 22 méter magas, szárszói híd lesz, amelynek építése során 16 ezer köbméter betont fognak felhasználni.

A Szárszó és Ordacsehi közti, 65 milliárd forintba kerülő autópálya építése során kilencmillió köbméter földet mozgatnak meg, 423 ezer négyzetméter útfelület készül el, 12 felüljáró, 20 aluljáró, három völgyhíd és egy pihenőhely épül - tájékoztatott Szilágyi András.

A szárszói munkahelyen pénteken látogatást tett Medgyessy Péter miniszterelnök, akit Szilágyi András, valamint a kivitelező képviseletében Apáthy Endre, a hídépítő rt. vezérigazgatója tájékoztatott a sztrádaszakasz építésének helyzetéről.