Ma az utolsó francia szénbánya is bezár

Napi Gazdaság
2004.04.23. 10:02
Ma bezárják az utolsó szénbányát Franciaországban, miután a nukleáris energia és az olcsóbb külföldi szén életképtelenné tette a kétszáz éves múltra visszatekintő ágazatot. A második világháború után rövid időre virágzásnak indult a szénbányászat: a megnövekedett energiaszükséglet miatt a század eleji 200 ezerről 300 ezerre duzzadt az ágazatban dolgozók száma, miközben a bányákat államosították. Franciaországban azonban 1984-ben már létszámstopot vezettek be a szénbányászatban és bevezették a korkedvezményes nyugdíjazás rendszerét. Ebben az alternatív energiafajták, elsősorban a nukleáris energiatermelés előretörése mellett nagy szerepet játszott, hogy az ágazat nem bírta a versenyt az Egyesült Államokból és Dél-Afrikából származó olcsó szénnel.

Egy tonna francia szén 150 euróba, azaz 242,5 dollárba került, míg az amerikai szén ára mindössze 15-20 dollár. 2002-ben már csak három szénbánya működött az országban, ebből tavaly újabb kettő bezárt, s ma kerül sor az utolsóra, az Észak-Franciaországban lévő, több mint kétszáz éve működő La Houve-i bányára. A bánya dolgozóinak többsége a munkanélküliek népes táborát fogja gyarapítani, miközben a foglalkoztatási helyzet a kormány minden erőfeszítése ellenére sem javul. A francia statisztikai hivatal most módosította felfelé adatait: eszerint a munkanélküliségi ráta februárban nem 9,6, hanem 9,8 százalék volt. Ez egyebek között azzal a következménnyel járt, hogy a februári 0,2 százalékos visszaesés után márciusban további 1,4 százalékkal csökkentek a francia gazdaság fő hajtóerejét jelentő fogyasztói kiadások az előző hónaphoz képest.