Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Változtatna az áfa-rendszeren az EU

euractiv.hu
2004.05.19. 09:18
Az Európai Bizottság arra kérte a tagállamokat, hogy gazdasági szakértőkkel vizsgáltassák meg egyfajta egységes európai áfa-rendszer bevezetésének lehetőségét. A terv alapján kereskedői vásárlás esetén a vevők az összes, EU-n belüli beszerzésnél azonos módon, mégpedig a cég bejegyzése szerinti nemzeti szabályoknak megfelelően, otthon tennének eleget áfa-fizetési kötelezettségüknek. Az adórendszer működtetését elektronikus rendszer segítené. A mostani gyakorlat szerint az EU-ban az áfát az eladás helyszíne szerinti országban fizetik. Így például ha internetes vásárlás történik, akkor a vásárlónak regisztrálnia kell magát és abban az országban kell az áfát megfizetnie, ahol az eladó működik. Az érdekelt felek július 31-ig ismertethetik a tervre vonatkozó észrevételeiket, azután a bizottság a javaslatokat megvizsgálja, s törvénytervezetet készít elő. Az alacsony áfával rendelkező, ezért a vásárlók számára csábító piacot jelentő Németország és Luxemburg már jelezte, hogy az elképzelés sérti az érdekeit. Az adókkal kapcsolatos közös szabályok ügyében minden tagállamnak vétójoga van.