Árpád
-1 °C
9 °C

Megkezdődött az M0-ás újabb szakaszának építése

MTI
2004.05.24. 14:24
Megkezdődött az M0-ás Budapestet elkerülő körgyűrű 12 kilométeres új szakaszának építése Vecsés határában, az új szakasz alapkövét hétfőn Medgyessy Péter helyezte el. A kétszer kétsávos új útszakasz a Strabag Rt. kivitelezésében 34,5 milliárd forintos beruházásban 2005 végéig készül el - mondta Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. vezetője. Ezzel összhangban megindult a Vecsés-Üllő elkerülő szakasz 12 kilométeres építése is, amely szintén kétszer kétsávos lesz, s 12 milliárd forintba kerül.

Az alapkőletétel alkalmából a miniszterelnök arról beszélt, hogy az M0-ás körgyűrű továbbépítése egyszerre old meg két fontos kérdést. Hálózattá építi a magyar autópályák, autóutak rendszerét, másfelől tehermentesíti a fővárost. Medgyessy Péter kiemelte, a hetvenes évek óta folyamatosan felvetődik az igény az M0-ás körgyűrű megépítésére, és több mint 20 év kellett a munkák elkezdéséhez. "1998 és 2002 között sovány előrehaladás történt, most azonban megindul egy, az M5-ös autópályát és a 4-es utat összekötő szakasz építése, amely által könnyebb lesz a közlekedés" - húzta alá a miniszterelnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.