Mária
-6 °C
-2 °C

Jelzálogleveleket vásárolna vissza az FHB

MTI
2004.06.30. 16:27
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. másodpiaci visszavásárlást kezdeményez öt, 2008-ban lejáró, nyilvánosan forgalomba hozott jelzáloglevél-sorozatából, összesen 10 milliárd forint névértékig július 5-én, 10 és 11 óra között - tette közzé a hitelintézet szerdán.

A vételi megbízást a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Rt. bonyolítja le a tőzsdén keresztül. A visszavásárolt jelzálogleveleket a törvényi előírásnak megfelelően kivonják a forgalomból. A visszavásárlási ajánlat által érintett jelzálogleveleket 2002-ben és 2003-ban bocsátotta ki az FHB, a papírok mind fix kamatozásúak. Az érintett sorozatok és kamatozásuk: FJ08NF01 8,25 százalék, FJ08NF02 9,5 százalék, FJ08NF04 8,5 százalék, FJ08NF05 8 százalék, FJ08NF06 7,5 százalék.

Pataki Sándor, az FHB ügyvezető igazgatója az Econewsnak elmondta: a visszavásárlással a lejárati összhangot szeretnék javítani. Az ötéves kamatperiódus miatt 2002-ben és 2003-ban sok kibocsátás volt, a mostani visszavásárlással a lejárati csúcsot próbálja elkerülni a bank. Az is elképzelhető, hogy az FHB idővel kedvezőbb költséggel tud forrást bevonni. Az előzetes tájékozódás során több befektető is jelezte, hogy kedvező árajánlat esetén hajlandó volna megválni a jelzáloglevelektől - mondta az igazgató.

Az FHB által kibocsátott jelzáloglevelek állománya meghaladja a 277,973 milliárd forintot. Az idén 67 milliárd forint össznévértékű jelzáloglevelet bocsátott ki a bank, ebből csupán 5 milliárdnyit itthon, a többit a nemzetközi tőkepiacon.