Miklós
-7 °C
2 °C

Húszmilliárdos beruházás Dunavarsányban

MTI
2004.07.22. 12:03
Az Ibiden Co. Ltd. japán autóalkatrészgyártó vállalat Magyarországot választotta százmillió eurós értékű befektetéséhez - közölte az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. az MTI-vel csütörtökön. Az ITDH közleménye szerint a cég döntését csütörtökön reggel jelentették be Tokióban.

A Dunavarsányi Ipari Parkba elsőként betelepülő Ibiden a húszezer négyzetméteres gyár építését előreláthatóan ez év szeptemberében kezdi meg. A gyártás a terv szerint 2005 májusában kezdődik, és a dunavarsányi üzemből látnak majd el többek között olyan autógyárakat, mint a Volkswagen, a Daimler-Chrysler és a BMW. A japán cégnek Európában Franciaországban működik termelő üzeme.

Az európai piacokon tapasztalt ugrásszerű keresletnövekedés kihasználására a japán cég több lehetséges színhelyet vizsgált Közép-Kelet-Európában, amelyek közül az ITDH közreműködésével a végén Dunavarsány mellett döntöttek. A Dunavarsányi Ipari Parkban felépülő gyár teljes kapacitásának beindulásakor hétszáz főt foglalkoztat majd.

A japán vállalat környezetbarát technológiával gyárt dízel motorokhoz kerámiaszűrőket, amely a motor károsanyag kibocsátását 99 százalékban kiszűri.