Vilma
-7 °C
4 °C

Kiszállnak a befektetők az easyJetből

Napi Gazdaság
2004.08.09. 08:19
Csaknem három százalékkal, a 2000-es tőzsdei bevezetés óta a legalacsonyabb szintre süllyedt pénteken a második legnagyobb európai fapados légitársaság, a brit easyJet Plc árfolyama, miután a befektetők kevés biztatót találtak a cég által az üzleti év júniussal zárult harmadik negyedére közölt számokban. Noha az utasszám az új járatok bevezetésével 6,3 millióra nőtt az egy évvel korábbi 5,2 millióról, a helykihasználtság 1,9 százalékponttal, 82,9 százalékra csökkent, az egy utasra jutó bevétel - vagyis az átlagos jegyár - pedig 6,7 százalékkal, 42,97 fontra esett.

A nagyobb rivális ír Ryanair Plc-nél ugyanebben az időszakban valamivel kisebb mértékben, 6 százalékkal csökkent a jegyár. A befektetőket az sem hatotta meg, hogy az easyJet júliusra már 88,1 százalékos rátát jelentett az egy évvel korábbi 85,6 százalékról, úgy vélik ugyanis, hogy a légitársaságok közti öldöklő árharc és a magas üzemanyagköltségek lenyomják a vállalat nyereségét. Júniusban a ferihegyi repülőtéren az utasforgalom alapján az easyJet a nyolcadik legnagyobb légitársaság volt, 11 470 embert szállított, az első hat hónapban pedig összesen 19 441-et. Novembertől az easyJet megjelenik Szlovákiában is, napi két járatot indítva a Berlin-Pozsony, és napi egyet a London-Pozsony útvonalon. Az év végére az easyJet 179 útvonalon fog repülni, melyek 48 európai várost kötnek össze.