Draskovics: tovább a megkezdett úton

MTI
2004.08.26. 17:24
A magyar gazdaságpolitika az elmúlt időszakban megkezdett úton halad tovább - jelentette ki Draskovics Tibor csütörtökön Egerben, a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén. "Elindultunk ezen az úton, látjuk merre megyünk, megtettünk lépéseket és látszanak az eredmények" - fogalmazott a pénzügyminiszter.

Elmondta: a növekedést már nem a fogyasztás, hanem az export és a beruházások húzzák és az egyensúly megteremtése terén is jelentős eredményeket sikerült elérni. A jelen politikai helyzetről azt mondta, hogy "sok minden történhet a politikában, de egy normális piacgazdaságban a dolgok mennek a maguk útján; a magyar gazdaság pedig normális piacgazdaság".

Draskovics Tibor közölte: az egyensúlyteremtés terén elért eredményt mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idén a GDP-hez mérten 1,7 százalékkal szűkül az államháztartás kereslete. Ez azt jelenti, hogy fordulatot sikerült elérni az államháztartás működésében és a kormány elszánt abban a tekintetben, hogy megőrizze az államháztartási kereslet szűkülő jellegét - tette hozzá.

A folyós fizetési mérleg növekvő hiányával kapcsolatban a pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy nem aggódik, mert a külkereskedelmi hiányt és ezen keresztül a folyó fizetési mérleg deficitjét nem a lakossági fogyasztás, hanem a növekvő export és a beruházások bővülésének hallatlan dinamikája okozza. Hozzáfűzte, hogy a hiány természetesen nagyon magas, ezért a csökkentésére kell törekedni. "Ebben a helyzetben a kormányzatnak az a célja, hogy gyors gazdasági növekedés mellett fokozatosan és folyamatosan javítsa az egyensúlyt" - mondta a pénzügyminiszter, hozzátéve: ennek érdekében a 2005-ös költségvetés a kisebb és hatékonyabb állam jegyében készítik el.