Ambrus
-7 °C
3 °C

Gyorsan nő a román gazdaság

MTI/Dow Jones
2004.09.01. 13:55
Románia gazdasága 6,6 százalékkal bővült az első félévben a tavalyi első félévhez képest - közölték a román statisztikai hivatalban szerdán. Tavaly az első félévben a GDP 4,3 százalékkal nőtt, ugyancsak az egy évvel azelőttihez képest. Az átlagos ütem az idei első negyedévi 5,5 százalékos többlethez képest is gyorsult.

A fő számot elsősorban az építőipar, az ipar és a szolgáltatások javították, ezek 8,6 százalékos, 6,5 százalékos, illetve 5,9 százalékos ütemben fejlődtek a tavalyi első félévhez viszonyítva. A mezőgazdasági termelés növekedése lassúbb volt, 5,3 százalékos.

A tőkeberuházások 10,4 százalékkal bővültek. A hazai kereslet 8,8 százalékkal nőtt, ezen belül a lakossági fogyasztás 9 százalékkal gyarapodott, az export 20 százalékkal növekedett a tavalyi első félévihez képest.

A román kormány hétfőn 6,5 százalékra javította a GDP évi növekedésére szóló előrejelzését a korábbi 5,5 százalékos becslésről.

Közgazdászok tartanak attól, hogy a növekedés túl gyors, a gazdaság túlhevülhet, amire utal a makacsul nagy infláció: júliusban a tizenkét havi ütem 12,1 százalékra nőtt a júniusi 12,0 százalékról. Az év végi cél, amelyen a központi bank eddig nem változtatott, 9 százalék a tavaly év végi 14,1 százalékos ütem helyett, jövő év végére 6-7 százalék, 2007-re, a tervezett EU-csatlakozás idejére pedig 2 százalék közeli ütem a cél.

A nagy infláció ellenére a Román Nemzeti Bank hétfőn fél százalékponttal 18,75 százalékra csökkentette alapkamatát, egyebek közt éppen az infláció várt lassulásával indokolva a döntést. Hasonló indokkal június óta ez volt a negyedik enyhítés, 21,25 százalékról indulva.

Mihai Tanasescu pénzügyminiszter még hétfőn azt mondta, hogy a gyorsabb GDP-növekedés és az állami bevételek erőteljesebb gyarapodása révén a GDP 1,64 százalékára akarják leszorítani az idei államháztartási hiányt, a korábban tervezett 2,1 százalék helyett. A várt többletbevétel a GDP 1 százalékára tehető. A kormány a többletbevételnek csak alig több mint felét kívánja elkölteni, a többit a hiány mérséklésére fordítják. A folyómérleg hiánya 1,62 milliárd euró volt az első félév végén, a tavalyi első félév végi 1,29 milliárd euróhoz képest.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.