Judit
-2 °C
8 °C

Mozgó reklám autókon

MTI
2004.09.29. 17:06
A Liga Marketing Kft. és a Sporteam Kft. közös működtetésében elindult a Post-Mobil közterületi mozgóreklám projekt - jelentették be a működtetők szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A projekt keretében száz darab Chevrolet-Matizra felszerelt mozgó reklámfelületet alakítottak ki. A járművek az ország egész területén közlekednek majd, és naponta egy kocsinak minimum 30 kilométert kell megtennie. A száz darab reklámmal ellátott jármű egy részét a labdarúgáshoz kötődő szervezetek kapják meg használatra, a többit heti hat euróért lehet majd bérelni.

Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke az MTI-nek elmondta, hogy számításaik szerint három hónapon belül rentábilis lesz ez az üzleti vállalkozás, az azutáni időszakban keletkező nyereség egy részét a projekt bővítésére, a másik részét a labdarúgás fejlesztésébe forgatják vissza. Szeretnék elérni, hogy a járműpark belátható időn belül háromszázra növekedjen és fél évre előre lekötött szerződésekkel rendelkezzenek.

Koncz Ernő, a Liga Marketing Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a termék bevezetését piacelemzés előzte meg. Eszerint a havonta minimum 90 ezer kilométert megtevő mozgó reklámfelület iránt jelentős érdeklődés mutatkozik, a Szerencsejáték Rt. három hónapra lekötötte mind a száz jármű reklámfelületét, és további időszakra opcióval rendelkezik. Elhangzott, hogy a jelentős érdeklődés mellett szól, hogy 20 százalékkal alacsonyabb áron kínálják szolgáltatásukat a hasonló tevékenységet végző vállalkozásnál.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.