Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Az euró drágulni kezd a dollárhoz képes

MTI
2004.10.06. 22:41
Az euró várhatóan stagnál a dollárhoz képest a következő hat hónapban, majd erősödni kezd az eurózóna kamatainak a növekedésére, miközben továbbra is nyomást gyakorol a dollárra az amerikai folyó fizetési hiány - derült ki egy felmérésből.

A Reuters által megkérdezett 53 elemző véleményének az átlaga szerint az euró egy hónapon belül 1,2255 dollárt, három és hat hónapon belül 1,2200 dollárt ér majd. Ezután az euró 1,2448 dollárra drágul szeptember végéig - vélték a szakértők.

Szerdán este New Yorkban az euró 1,2277 dolláron állt a keddi 1,2313 dollár után.

Az American Express egyik londoni elemzője szerint a következő 3, 6 és 12 hónapban drágul az euró annak a várakozásnak a hatására, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az irányadó kamatot 2,0 százalékra növeli, majd 2005-ben bizonytalan ideig szinten tartja, a gazdaság folyamait elemezve. Ugyanakkor az Európai Központi Bank (EKB) várhatóan 2005 első negyedévétől kezdve megkezdi a kamatemelést, ami ugyan nem lesz jelentős, de mindenesetre elmozdulás a jelenlegi semleges pozícióról.