Az olaszok is kaptak a Boeing támogatásból?

MTI
2004.10.07. 16:39
Bonyodalmat okozhat, hogy a Boeingnek adott jogtalan állami támogatásokból, aminek ügyét és vele az Egyesült Államokat az Európai Unió most a Kereskedelmi Világszervezet elé vitte igazságtétel céljából, közvetve egy uniós állam, nevezetesen Olaszország vállalata is részesülhetett. Az Alenia vállalatcsoporthoz tartozó Finmeccanica cégről van szó, amelyik régóta beszállítói szerződéssel rendelkezik a Boeingnak, gépeihez a törzs egyes elemeit gyártja. A vállalat ezen munkájának megfelelő végzéséhez, üzemének korszerűsítéséhez az olasz államtól kapott pénzügyi támogatást, állítólag több száz millió dollár összértékben.

Arancha Gonzalez, az EU szóvivője már ennek ismeretében azt közölte, hogy bonyolult kérdés, jogászok tanulmányozzák. Kapcsolódhat az EU azon elmarasztalásaihoz, amelyeket az olaszok állami támogatási gyakorlatával kapcsolatban már hangoztatott kormányzatuk címére. A WTO szabályai szerint sem megengedett az állami támogatás. A WTO-s vita középpontjába került Boeing 7E7 óriásgépnek egyes számítások szerint több mint 60 százalékát az Egyesült Államokon kívül állítják majd elő.