Mária
-6 °C
-2 °C

Félmilliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Rolls-Royce

MTI
2004.10.14. 15:52
A repülőgép motorokat gyártó brit Rolls-Royce Group Plc bejelentette, hogy 450 millió dollár értékű megállapodást kötött a China Eastern Airlines-szal, melynek értelmében hajtóműveket szállít húsz új Airbus-hoz. A megrendelés szerint a Rolls-Royce által gyártott Trent700 hajtóműveket építik be a légitársaság által vásárolt A330-300-as repülőgépekbe.

A China Eastern hétfőn jelentette be, hogy egyezségre jutott az EADS-hoz tartozó Airbus-szal húsz repülőgép megvételéről. Kína továbbra is a Rolls-Royce kulcsfontosságú piaca, és nagy öröm, hogy a három legnagyobb kínai légitársaság egyike, a China Eastern ismét a Trentet választotta - hangsúlyozta Charles Cuddington, a Rolls-Royce légiközlekedési ágazatának ügyvezető igazgatója.

A ma bejelentett üzlet egy nappal követte a japán All Nippon Airways Co. Ltd.-del -annak új Boeing 7E7-eseibe beépítendő hajtóművekről - megkötött egymilliárd dolláros megállapodást.

A Rolls a világ második legnagyobb repülőgép motorgyártója. A Rolls részvényei a csütörtöki kereskedésben - a piac általános hangulatát követve - 0,6 százalékkal 249,5 pennyre csökkentek.