Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Félsikerek az OÉT-en

MTI
2004.10.18. 13:58
A szakszervezeteknek sikerült elérni az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, hogy további 500 forinttal emelkedjen a meleg étkeztetés adómentes juttatása, így jövőre ez elérheti a 8.000 forintot.

Az adó- és járuléktörvényekről folytatott konzultáción nem jutottak előbbre a tételes egészségügyi hozzájárulás (teho) csökkentése ügyében. A munkaadói és a szakszervezeti oldal egyaránt hangsúlyozta, hogy a kormányzat múlt évben megállapodásban vállalta e kötelezettség 2005-ös 1.200 forintos csökkentését, most pedig ezt csak november 1-jétől kívánja teljesíteni.

A kormányzati oldal a nagyarányú bevételkiesés miatt nem tartotta lehetségesnek a január 1-jei csökkentést. Kompromisszumként felvetette, hogy július 1-jétől 300 forinttal, majd decembertől 900 forinttal csökkentenék a kötelezettséget, de ezt a munkaadói oldal nem tartotta tárgyalási alapnak. Végül a kormányzati oldal úgy foglalt állást, hogy akkor marad a november 1-jétől történő csökkentés.

Lehetségesnek tartotta ugyanakkor a kormányzati oldal, hogy ha nem is teljes körűen, de bizonyos sávokban könnyítés érvényesüljön az átalányadózásban. Elfogadta azt is, hogy bizonyos esetekben lehessen teljesítménykövetelményhez kötni a természetbeni juttatást. Ennek részleteiről tovább egyeztet a munkaadói oldallal.

A kormányzati oldal az átalányadónál megfogalmazott gondok mérséklése érdekében felvetette azt is, hogy az evánál esetleg megszűnne a kezdő vállalkozók várakozási ideje, s azonnal igénybe vehetnék ezt a formát. A munkaadói oldal szerint viszont az eva csak a kis költségtételekkel működő vállalkozásoknak kedvező, a magas költségtételű cégek egyszerűsített adóját az átalányadó biztosíthatja. Ezért szükségük van arra, hogy ennél az adózási formánál is javuljanak a feltételek.