Ambrus
-7 °C
3 °C

Jövő tavasztól napi négy British Airways-járat Budapestre

MTI
2004.10.21. 15:13
Az idén október 31-től a British Airways (BA) napi három járata mind London-Heathrow-ra repül, a jövő áprilisban induló negyedik járatpár pedig London Gatwick repülőterét használja majd - mondta Molnár Ferenc marketing igazgató, a British Airways magyarországi képviseletének vezetője a cég csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A British Airways Magyarországon 27.800 jegyet értékesített üzleti évének szeptember harmincegyedikén zárult első félévében. A marketing igazgató nem kívánta közölni az előző év azonos időszakára vonatkozó adatot és a jegyárbevételt sem. Az idei üzleti év első felében a kapacitásokat 12 százalékkal növelték és a férőhely kihasználás elérte a nyolcvan százalékot.

A Budapest Airport adatai szerint a naptári év első hét hónapjában a 3,2 millió utas közül a brit légitársaság 132.761 utasa fordult meg Ferihegyen, 23,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A repülőteret üzemeltető társaság augusztusban már csak az utasforgalom növekedési arányát publikálta, ami a British Airways esetében az év első nyolc hónapjában 21,2 százalék volt.

A British Airways Magyarországon eladott repülőjegyeinek húsz százaléka business osztályra szólt, 80 százaléka turista osztályra. A tranzitutasok száma megközelítette a hatezer főt.

A brit légitársaság minőségfejlesztési programjáról szóló európai körút állomásaként tartott tájékoztatón Molnár Ferenc elmondta, hogy az új szolgáltatásokat bemutató program az utóbbi évek legnagyobb méretű kampánya a British Airwaysnél. Hozzátette: a minőségfejlesztés keretében a on-line szolgáltatások fejlesztése több mint százmillió font beruházást jelent.

Magyarországon a jövő év tavaszától csak elektronikus úton állítják ki a British Airways repülőjegyeit és ismét lehetővé teszik az önkiszolgáló check-in-t a ferihegyi repülőtéren. A BA megkezdte az on-line beszállókártya bevezetését is, ami lehetővé teszi azt, hogy az utazó akár mindössze 20 perccel a repülőgép indulása előtt érkezzen a repülőtérre.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!