Miklós
-7 °C
2 °C

A környezetvédelmi ipar húzóágazat lehet

MTI
2004.10.26. 14:50
A magyarországi környezetvédelmi ipar egy évtizeden belül exportképes húzóágazattá válhat - jelentette ki Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a 4. Ökotech nemzetközi környezetvédelmi és kommunális szakkiállítás keddi megnyitóján, Budapesten.

A miniszter elmondta: jelenleg a nemzetközi környezetvédelmi technológiák meghonosítása zajlik Magyarországon azzal, hogy az Európai Unió követelményeivel összhangban 2-3 ezer milliárd forintnyi zöld beruházásnak kell megvalósulnia az elkövetkező öt évben. "A magyarországi környezetvédelmi gyártó és szolgáltató cégeknek fel kell készülniük arra, hogy időbeli csúszással a környező kelet-európai országok hasonló zöld kihívásokkal szembesülnek" - közölte Persányi Miklós. Főként hulladékgazdálkodással és szennyvíztisztítással függenek össze ezek a beruházások - tette hozzá.

Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy tavaly 150-160 milliárd forintot tett ki a környezetvédelmi ipar volumene, ami az idén várhatóan több mint 10 százalékkal nő az európai uniós csatlakozás miatt szigorodó követelmények következtében.

Czibók Ágnes, a KSZGYSZ nemzetközi kapcsolatok felelősének becslése szerint a magyarországi környezetvédelmi ipar felét magyar tulajdonú cégek adják.

Persányi Miklós a megnyitó alkalmával "Környezetbarát termék" díjakat adott át négy cég képviselőjének. Az október 29-ig tartó Ökotech kiállításon 3.300 négyzetméteren 9 ország 251 cége mutatja be környezetvédelmi termékeit.