Esnek a Jukosz részvényei az újabb adósarc hatására

MTI
2004.11.02. 13:22
Kedden 8,5 százalékkal estek a Jukosz olajcég rubelben jegyzett részvényei, miután az orosz adóhatóság hétfőn újabb adóhátralékot állapított meg a cégnél, ezúttal a 2002-ről: a részvények a lélektani 100 rubel alá, 97 rubelre estek röviddel a kereskedés kezdetét követően a MICEX-en, majd másfél órával később 101,22 rubelen jegyezték a papírokat.

Az orosz adóhatóság hétfőn újabb, 6,7 milliárd dolláros adótartozást kért számon a vergődő Jukosz olajóriáson 2002-ről. Mindamellett egy Jukosz-tisztségviselő azt mondta, hogy a cég egyelőre nem szándékozik csődöt jelenteni - írta az Interfax.

A Jukosz előzőleg közölte, hogy már több mint 3,5 milliárd dollárt fizetett be az államkasszába: jelesül a végrehajtók október végéig 2,8 milliárd dollárt emeltek le számláiról 2000-es és csaknem nyolcszázmillió dollárt 2001-es adótartozása fejében.

Az adótörlesztés felújítását az tette lehetővé, hogy az igazságügyi tárca a múlt héten egyértelműen kivonta az adósságleírást a Jukosz-számlazár hatálya alól. A végrehajtók korábban a Jukosz törlesztéseinek elégtelenségére hivatkozva jelezték, hogy árverésre bocsátják a Yuganskot a vagyonügynökségen keresztül.

A JP Morgan - a Jukosz megrendelésére - 16-22 milliárd dollárra értékelte a Jukosz fő termelő leányvállalatát, a Yuganskot - jelentette a beruházási bank berkeiből a Vedomosztyi című moszkvai lap hétfői számában. A végrehajtók azonban kiszivárogtatták, hogy a 10,4 milliárdos becslést veszik alapul és hatvan százalékos diszkontot alkalmaznak.

Így nem egészen négymilliárd dolláros indulóáron kívánták aukcióra bocsátani a Yuganskot. Az árverést november végére várták, de a vagyonügynökség közölte, hogy a dokumentumok késedelmes átadása miatt ez már nem fog menni.