Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Jó negyedet zárt a Goodyear

MTI
2004.11.10. 12:53
A legnagyobb amerikai autógumigyár, a Goodyear a várakozásoknak megfelelő nyereséggel zárta a harmadik negyedévet: 36,5 millió dollár adózott eredményt jelentett - egy részvényre 21 centet. Egy évvel korábban a Goodyear még veszteséges volt, adó után 119,4 millió dollárral, egy részvényre 68 centtel.

Elemzők húsz centes eredményt vártak a mostani harmadik negyedről. Üzemi eredménye több mint megkétszereződött, 305,1 millió dollárra, a tavalyi harmadik negyed 151,4 millió dollárjáról. A forgalom 20,7 százalékkal 4,71 milliárd dollárra nőtt a negyedben, a korábbihoz képest, a magasabb áraknak és eladási mennyiségnek köszönhetően.

A Goodyear több mint kétmilliárd dollárt vesztett 2002-ben és 2003-ban, így jelentős átalakítási tervet hirdetett, létszámcsökkentéssel, üzembezárásokkal és adósság-átütemezéssel. Ennek eredményei most kezdenek mutatkozni: a második negyedben észak-amerikai egysége két év óta először termelt nyereséget. A céget ugyanakkor még mindig nagy adósság és egyéb pénzügyi terhek nyomasztják, így további adósság-átütemezést, illetve esetleges vagyoneladásokat fontolgat.