A befektetési alapok vagyona három százalékkal nőtt

MTI
2004.11.10. 16:48
A befektetési alapok vagyona összességében három százalékkal gyarapodott októberben, a kötvényalapokba másfél évi folyamatos csökkenés után egy hónap alatt négymilliárd forint friss tőke áramlott - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Szövetsége (Bamosz) szerdán. Az idén október végén 887,1 milliárd forintnyi vagyont kezeltek befektetési alapokban a Bamoszhoz tartozó alapkezelő társaságok.

A pénztári és egyéb portfólióval együtt összesen 2.357 milliárd forintot tett ki a tagok által kezelt vagyon. Az összvagyon gyarapodása egy hónap alatt két százalékos volt. Az egyes befektetésialap-típusok közül a kötvényalapok vagyona október végére megközelítette a 389 milliárd forintot, ami 2,4 százalékkal több az egy hónappal korábbi értéknél. Az év eleje óta folyamatosan növekvő pénzpiaci alapok októberben is dinamikusan, 5,1 százalékkal gyarapodtak, vagyonuk 263,5 milliárd forintot tett ki a hónap végén.

A befektetők körében szintén népszerűek voltak októberben az ingatlanalapok, összesített vagyonuk 7,4 százalékkal, 80,6 milliárd forintra ugrott, ami mögött közel 5 milliárdos tőkebeáramlás áll. A részvényalapokat illetően ugyanakkor sok befektető keze megremegett a 13 ezer pont feletti BUX index láttán, mivel a hazai részvényalapokból egy hónap alatt csaknem 1 milliárd forint tőke áramlott ki. Ezt azonban ellensúlyozta a portfóliók felértékelődése, így a részvényalapok összesített vagyona nem változott számottevően, 119,8 milliárd forint volt október végén.

A vegyes alapok vagyona októberben 5,2 százalékkal 34,3 milliárd forintra csökkent, ezek az alapok azonban kis piaci részesedésük miatt nem befolyásolták az összességében pozitív összképet. A magán- és önkéntes pénztárakban kezelt vagyon 937,5 milliárd forint volt október végén, szeptemberhez képest mindössze fél százalékkal emelkedett. Az egyéb portfóliók vagyonnövekedése 3,3 százalékos volt, ez utóbbiak összvagyona 532,7 milliárd forintot tett ki.