Befejezte megtakarítási programját a Malév

MTI
2004.12.07. 15:43
A Malév az év végére befejezi az idei évre tervezett 6,3 milliárd forintos megtakarítási programot, és várhatóan - adózás előtt - nullszaldóval zárja az idei üzleti évet. Sándor László a Malév elnök-vezérigazgatója kedden sajtóbeszélgetésen Budapesten elmondta: "csak megtakarításból nem lehet meggazdagodni", ezért jövőre újra kell gondolni számos kérdést, többek között az útvonalhálózatot. A jövő évi elképzelésekről - a döntés hiányában - még nem kívánt részleteket közölni.

Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy tavaly 13,5 milliárd forint volt a Malév vesztesége, az idei évet "nullszaldós, plusz/mínusz néhány 100 millió forintos" eredménnyel zárja a légitársaság - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a magyar nemzeti légitársaság megkapja-e a kormányhatározatban bizonyos feltételek teljesítése esetén előirányzott három milliárd forint juttatást, az elnök-vezérigazgató azt mondta, hogy ebben a kérdésben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t kell megkérdezni. Annyit hozzátett, hogy az idei gazdálkodási tervekben számoltak ezzel a három milliárd forinttal, ezzel érheti el a törvényes mértéket a Malév saját tőkéje. A három milliárd forinttal együtt a 3,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű részvénytársaság saját tőkéje négy milliárd forint körül lesz.

Malév 129 milliárd forint idei várható összköltségéhez mérten a 6,3 milliárd forint megtakarítás nem tűnik soknak, de a 40 milliárd forint módosítható költséghez képest jelentős, magyarázta Sándor László. A flotta bérleti díja, az üzemanyagköltségek - a fix költségek - teszik ki a 129 milliárd forint összköltség nagyobb hányadát. A kerozin árának emelkedése miatt például a Malév többletkiadása az idén eléri az öt milliárd forintot. Igaz, a bevezetett kerozin pótdíj miatt ez "csak" 1,5-2 milliárd forint nyereségcsökkenést jelent.

Az idén ugyan 550 millió forintba került a létszámleépítés, de már jövőre közel 200 millió forint megtakarítást eredményez. A Malév és leányvállalatai az idén átlagosan 3878 főt foglalkoztattak. Összesen 330 fő távozott a cégcsoporttól és ebből 208 munkatárs ment el felmondással. Ugyanakkor - a forgalom növekedése miatt - 550 főt vesznek fel és mindössze tízet keresnek tanácsadó által. A felvételeket a forgalombővülés indokolja elsősorban a légi utaskísérőknél és a földi kiszolgáló személyzet körében. Egyébként a Malév dolgozóinak több mint 40 százaléka már legalább 15 éve a légitársaság alkalmazottja.

A jövő év tavaszán befejeződik a flottacsere, és 2005-ben az új repülőgépek két milliárd forinttal kevesebb üzemelési költséget jelentenek a flottacserét megelőző üzemelési költségekhez képest.